Na ezzel nem akartam nagyon foglalkozni, mert félig politika, félig biznisz harmadrészt meg érdekek. Azonban elég sokan megállítottak a napokban kérdezték itt és ott, hogy mi a véleményem, hisz hazai pályán vagyok. Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak, egyáltalán írjak-e és arra jutottam, hogy röviden és tárgyilagosan inkább csak a vágyaim fogalmazom meg:
Szóval elvileg lesz egy új motoros versenypályánk. Úgy tűnik Kiskunmajsán lesz, ami az én Hometown-om.
Jól hangzik, nagyon jól hangzik, tutira kint lennék állandóan a pályán, minden zsém benzinre és pályabelépőre menne el, folyamatosan kint köröznék, ha esik ha fúj, koptatnám a gumim. Mindig is arra vágytam, hogy Örkényben, Mogyoródon, Kakucson, Osttfyasszonyfán lakjak. Hát úgy néz ki a hegy jön Mohamedhez :)
Tényleg azt kívánom a beruházóknak, hogy ez most ne kamu legyen, ne olyan dolog amiből később nem lett semmi, csak szavak, megbeszélés satöbbi.
Legfőképp, pedig azt szeretném, hogy a pálya olyan legyen amilyenek kell lennie, ne csúszós mint az Euroring, ne krosszpálya, mint a Balatonring. Ne rövid és keskeny mint a Kakucsring. Ja és infrastrukturálisan legyen jobb. Mit legyen jobb verje el, alázza porig az említetteket. Legyen normális box, legyen, büfé, legyenek illemhelyiségek, szép nagy bukóterek, kavicságy, aszfalt tér. Legyen változatos, mint a Slovakiaring, legyen benne supermoto, go-kart rész, legyen benne krosszpálya, hisz a Majsán sok krosszos van és télen még tanulhatnék is tőlük. Fürdő van, így a lazulással sem lenne gond.
Azt kívánom jöjjön ide tesztelni Biaggi, Stoner, R46, mindenki aki nagy és kicsi név a motorsport történetében. Riba itt rójja a köröket a 2014-es Zx10-el, tesztelje a Merci az új B-C-E-CLS-SLS:) MODELLJÉT. Tudjak lesifotózni, pacsizni sztárokkal, tanulni tőlük.
Tudjak büszke lenni városomra, ide tudjam csábítani a pályamotorosok egy részét Svéd ide is szervezzen egy megállót a bajnokságában. Esetleg Alpok-Adria? Magyar Bajnokság? Road and Ride? Dunlop Trophy?
Kívánom, hogy Henrik itt tesztelje a Fastride-nak az új mocikat, Vékony és Mocsok párban egykerekezzen a főutcámon. Majd kedvenc Soul kocsmánkban igyunk együtt.
A sok munkahelyet, a nagy turizmust, az imádzsjavulást, az ismertséget meg sem említem.
Motorland :)
Dejólenne... Én kívánom, hogy a srácoknak sikerüljön. Tényleg, legyen jó, legyen meg, készüljön el. Ha látom, hogy ez most nem mellébeszélés, nem duma, hanem tényleg lesz üzlet én mellette vagyok.
Mivel ez a blog nem politikai-gazdasági vélemény nyilvánításról szól, ezért ígérem, hogy a közeljövőben csak és kizárólag tárgyilagosan, objektíven és csak a megvalósult dolgokról írok a pályával kapcsolatban. Hogy az esetleges pályamotorosok akik olvassák a blogom tudjanak róla.
Ja és csak a jó dolgokról. A pocskondiázásra, fikázásra a szájkaratésoknak van saját bloguk.
Ez itt amatőr motorsportolás blog kéremszépen...